Dunaújvárosi Óvoda

Római Városrészi Tagóvoda

Híreink

2014-2015-ös nevelési év

-       2014. szeptember 9-én az új külsőt öltött Pajtás utcai óvodánk átadására került sor. A Római városrész szociális célú város rehabilitációjának részeként szépült meg az intézmény. Az átadáson részt vett: elfogadta Cserna Gábor polgármester meghívását Czunyiné dr. Bertalan Judit, közoktatásért felelős államtitkár, valamint dr.Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnöke is. Részt vett az eseményen Gombos István alpolgármester, valamint Cserni Béla, Gál Roland és Sztankovics László képviselő, az önkormányzati cégek, a város tagóvodáinak vezetői. Gyerekeink műsorral köszöntötték a vendégeket.

http://duol.hu/hirek/megszepult-a-pajtas-utcai-ovoda-1645502

http://duol.hu/galeria/pajtas_utcai_ovoda_avatasa/1992502/1

2014. szeptember:

-          19-én Városháza téri szökőkút átadáson óvodánkat három csoport képviselte. A gyerekeknek is nagy élményt nyújtott.       KÉPEK

-          Autómentes világnapon a Vasvári Pál Általános iskola előtti téren, aszfalt - rajzoláson vettünk részt.

-           25-október 9-ig nagycsoportosok részére rendezett úszásoktatásba kapcsolódtunk be.

2014. október:

-          Szeptember 30-án és október 1-én Zenei Világnap az óvodánkban.

Hagyományainknak megfelelően megrendezésre került zenei vetélkedő, melyre városunk összes tagóvodájából érkeztek gyermekek. Közös játékkal, vidám feladatokkal, dallal, tánccal ünnepeltük meg a zene világnapját. / Galéria – képek

-          16.-án óvodánkban egy kötetlen, tanulságos teadélutánon vettünk részt a Lelki Egészség Világnapja alkalmából.

-          17. Városnéző kisvonatozás. Városunk főbb látványosságait tekinthettük meg gyermekeink számára új, ismeretlen közlekedési eszközről. KÉPEK

-          22-én a Dunaújvárosi Óvoda Aprók Háza Tagóvodájában az arany és gyémánt diplomások köszöntésén műsort adtak elő az újszervezésű nagycsoportosaink.

2014. november:

-          4. Első osztályosok avatása a Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Jó érzéssel töltött el bennünket a tavalyi nagycsoportosainkkal való találkozás.

-          5. „Tűz” témakör feldolgozásának keretében tűzgyújtás az óvoda udvarán. Képek

-          12. Kiscsoportosaink avatása, melynek keretében óvónőink „ A három kismalac” című bábelőadással kedveskedtek a gyerekeknek. KÉPEK

-          27-én Mikulás futás az udvarunkon. Minden évben megrendezésre kerülő Mikulás futáson együtt futottak gyerekeink a Mikulással. Közös énekléssel, mozgással színesítettük a mikulásvárást.

2014. december:

-          A gyerekekkel és a szülőkkel közös adventi készülődés.

-          4-én óvodapedagógusaink az „Aranyszőrű bárány” című élőszínházzal szerepeltek a Móricz Zsigmond Általános Iskolában.

-          5-én óvodánkba megérkezett a várva-várt Mikulás.

-          8-án középső és nagycsoportosaink a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulóinak táncos előadását tekinthették meg a Bartók Színházban.

-          17-én Karácsonyvárás volt minden csoportban a szülők részvételével. A közös játék után gyerekeink az „Aranyszőrű bárány” című élőszínház előadásán vehettek részt.

-          18-án hagyományunkhoz híven megrendezésre került a felnőtt karácsony, melyen dolgozóink egy vidám estét töltöttek együtt.

2015. január

-           23-án a TÁMOP -.1.2-11/3 „Az egészségesebb lakosságért” program keretében életmód napot tartott az Egészségfejlesztési Iroda. Sok kolléga ingyenes szűrővizsgálatokon vehetett részt.

2015. február

-           A Dunaújvárosi Óvoda Duna-parti Tagóvodájában a Társasjátékon a lufi csoport óvodásai vettek részt.

-           Vasvári Pál Általános iskola szervezésében megrendezett Kenguru Kupán a fenyőfa csoport képviselte óvodánkat.

-          Móricz Zsigmond Általános Iskola Tücsök Zenekar fellépése nagy zenei élményt nyújtott óvodásainknak.

-          Farsangi mulatsággal búcsúztattuk a telet, a szülőkkel együtt. A Meseerdő bábszínház Kormos Kata bábjátékát nézték meg gyerekeink.

-          A pöttyös labda csoport a Móricz Zsigmond Általános iskola meghívására óralátogatáson, ének - órán vett részt.

2015. március:

-          Nagycsoportosok részére rendezett úszásoktatásba kapcsolódtunk be.

Tervezett programjaink:

2015. március:

- Nemzeti ünnepünk csoportonkénti megemlékezése.

- A Tavaszi Óvodapedagógiai Szakmai Napokon igény szerinti részvétel.

- Húsvéti közös készülődés a szülőkkel.

2015. április:

- A dunaújvárosi Óvoda Csillagvirág tagóvodájának rendezvényén a Mesemondó napon a fenyőfa csoport nagycsoportosai vesznek részt.

- 04.13-án a Költészet napjának megünneplése óvodánkban.

- 21.22. Óvodai beíratás.

- Föld napja, körlánc programokon való részvétel

2015. május:

- Anyák napja csoportonként.

- Évzáró

- Gyermeknapi programok

2015. június:

- Csoportonkénti kirándulás