{Az első és legfontosabb feladatunk ezen az őszön is az volt, hogy a lehető legjobban megkönnyítsük a gyerekek „visszaérkezését” az óvodai közegbe illetve, hogy a kicsi ovisaink minél hamarabb megszokják az új környezetet, felnőtteket, társaikat.

{  28 kiscsoportos érkezett hozzánk, és elmondhatjuk, hogy nagyon gyorsan megtalálták a helyüket a csillagvirágosok között.

{  Már az ősz is sok programot kínált számunkra. Városi rendezvények során képviselték a nagycsoportosaink óvodánkat (Autómentes világnap, Zenei világnap, Nagy sportágválasztó).

{  Az őszi óvodai kirándulásunknak most is a Duna-part adott helyet, és igazán jó élményekkel gazdagodtunk.

{  Hagyományos programjaink egyike a családi torna. Minden csoport külön-külön megmozgatja a gyerekeket szüleikkel együtt egy délutáni játékos torna keretében. Szívesen jöttek a szülők, mert már ismerik a hangulatát ezeknek a délutánoknak!

{  Öt színházi előadás is jutott erre az időszakra. Olyan, régóta visszajáró előadókat hívunk, akiknek igényességük, felkészültségük, előadásaik mindig élményt jelentenek gyermekeink számára.

{  Mi magunk (óvó nénik!) sem riadunk vissza egy-egy mese eljátszásától, aminek éppen az az érdekessége, hogy a gyerekek saját óvó nénieiket, különleges meseszereplőként láthatják. Nálunk, a Télapó érkezése is egy mesébe ágyazva történik, ezzel is nagy meglepetést okozva a gyerekeknek.

{  Nem maradhatott el decemberben az adventi készülődés játszóház keretében, és a karácsonyi teadélután sem, mindkét program a szülőkkel együtt.

{  A tél utolsó nagy eseménye a gyerekek kedvence a Farsang! A jelmezes felvonulás, a közös vidám játékok, tánc és eszem-iszom mellett Polgár Lilla és Farkas Erik színházi produkciója tette feledhetetlenné ezt a napot!

 

A galéria képeit sok szeretettel ajánljuk figyelmükbe!