Szeptember 4-től Szüreti mulatságig:

v  Az új nevelési évben egy kívül-belül megszépült óvodában fogadhattuk a gyerekeket. Az európai uniós pályázatnak köszönhetően megtörtént a homlokzat felújítása, a tetőszerkezet rekonstrukciója, a nyílászárók cseréje, megújult a fűtésrendszer, a vizesblokkok, és a padlóburkolatok cseréjére is sor került. Minden csoport kapott négy nagy szekrényt, polcos szekrényt, két szőnyeget, függönyöket, kis játék konyhai eszközöket, gáztűzhelyt, térelválasztót, mesesarkot. Emellett a pályázat lehetőséget nyújtott eszközök beszerzésére is, rengeteg fejlesztő és szerepjátékot, játéktartó eszközöket, kosarakat, tornaeszközöket kaptunk, aminek majd a karácsonyváró ünnepségen örülhetnek a gyerekek.

 

 

v  Szeptember első heteiben minden csoportban megtartottuk a szülői értekezleteket. Ismertettük a házirendet, tájékoztattuk a szülőket az óvodai programokról, ünnepekről, az óvodai élet tevékenységeiről. Megalakult a Napsugár Tagóvoda Szülői Szervezete, melynek elnöke Twardonné Szadai Gabriella.

v  Szeptember 24-én a Napsugár Tagóvoda is képviseltette magát a Fut a város című rendezvényen. A kellemes időnek is köszönhetően gyermekeink lelkesen futották le a távot.

 

v  Október 2-án a Zene Világnapja alkalmából megnéztünk egy zenés-táncos előadást, melynek címe: Az elrabolt királykisasszony. A Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai igazán remek zenei élménnyel ajándékozták meg gyermekeinket.

 

v  Október 7-én Tücsök túrát szerveztünk a Madárleshez. Bár az idő egy kicsit szeles volt, de egy kis mozgással bemelegítettünk. A mozgásos játékok után szalonnasütéssel zárult a délelőtt.

 

v  Október 11-én az Eleven Társulat látogatott el hozzánk, Róka mesék című előadásukkal. Az ismert meséket az előadók új köntösbe öltöztették, amivel tartalmas élményeket biztosítottak a napsugaras gyerekeknek.

Október 16-án rendeztük meg óvodánkban a már sok éve hagyománnyá vált Szüreti mulatságot, ami az egyik legnagyobb rendezvénye intézményünknek. A nap sikerét, a Szülők önzetlen munkájának, támogatásának, segítségének köszönhetjük, akik szemet gyönyörködtető-, ínycsiklandó finomságokat varázsoltak a csoportok elé. A mulatságot megelőző napokban, hetekben a gyerekek is lelkesen készülődtek, barkácsoltak, aminek eredményeként nagyon szép csomagok születtek, tele vásárfiával. A gyönyörű őszi időben a sok-sok játék, ugrálóvár, játszóház mellett az óvó nénik előadását is megnézhették a vendégek. A családok apraja-nagyja sok-sok élménnyel térhetett haza erről a kellemes vásári forgatagról.