Januárban Kovács Ágnes logopédus előadást tartott az érdeklődő szülőknek az iskolaérettségről.

 

Január-február hónapban minden csoport korcsolyázni volt a „Mozogjunk együtt” program keretében.

 

Február 8.-án a Léghajó színház látogatott el hozzánk! Nagyon jól szórakoztunk!

 

Február 16.-án  a Vasvári Pál általános Iskola tanító nénije beszélgetett a szülőkkel az iskoláról, az iskolába lépés nehézségeiről, az elvárásaikról.

 

A februári papírgyűjtés eredménye 650 kg papír és 130 kg kupak.

Köszönjük a segítséget!!!

 

2016. február 24.-én megtartottuk az első KINCSKERESŐ ESTÉNKET a szülőkkel.  Igaz nem voltunk sokan, de jót beszélgettünk.

 

2016. március 1-én óvodánkban elindítjuk az OVI-ZSARU elnevezésű programot, az iskolába menő nagycsoportosaink számára. A programot a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya dolgozta ki az óvodás gyermekek számára.

Az OVI-ZSARU program játékos, figyelemfelkeltő, érdekes, kommunikációra törekvő, megelőzést szolgáló, 8 foglalkozásból álló program sorozat. A program célja az óvodáskorú gyermekek biztonságérzetének a fokozása, áldozattá válás elkerülése.

Az első alkalommal egy rendőrnő tart játékos beszélgetést a rendőrök munkájáról. A többi alkalmat két óvónő tartja két báb, Rosszcsont Ricsi és rendőr Robi segítségével.

Játékkal, mesével tanulják meg a gyerekek, hogyan kell viselkedni ha; egyedül vannak a játszótéren vagy otthon, hogy szóba állhatnak-e idegenekkel, illetve elfogadhatnak-e bármit olyan embertől, akit nem ismernek. Fontos, hogy felismerjék otthonukban a veszélyes anyagokat, megismerjék a telefonálás, és a helyes közlekedés szabályait, és bátran merjenek segítséget kérni baj esetén. A program keretében ellátogatunk a tűzoltóságra, majd az ünnepélyes záró foglalkozáson a rendőrség segítségével, színes programmal, ajándékokkal lepjük meg a gyerekeket!

Minden foglalkozás végén kapnak egy színezőt a témával kapcsolatban, ami otthon a szülőkkel együtt kiszínezve segíti a foglalkozás anyagának elmélyítését, élményei megosztását. Jó alkalom a beszélgetésre!

 

2016. március 9.-én kirándulni megy a Kincskereső Tagóvoda apraja és nagyja a Szalkszentmártoni Petőfi-házba. Itt élménypedagógiai módszerekkel ismerkedünk a múzeummal, Petőfi életével, megemlékezünk március 15.-éről.

 

2016. március 31.-én részt veszünk a Vasvári iskolával együtt szervezett Utazóplanetárium műsorán. Aba a manó fiú és Lana a tündér lány vezet be

minket a csillagképek és bolygók világába.

 

2016. március 30-31.-én és április 1.-én szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket és leendő óvodásokat.