gototopgototop
Hivatásuk kiválóságai
Hírek - Dunaújvárosi Óvoda
2016. június 13. hétfő, 12:08

2016. június 10-én óvodapedagógus kollégáink is részesültek Önkormányzati díjban

Dr. Kollaricsné Dénes Ágnes – óvodapedagógus, Dunaújvárosi Oktatásügyért díjat,

Kirinovics Ferencné – óvodapedagógus, Pedagógus Életpályáért Emlékérmet,

Lábadi Zoltánné – óvodapedagógus, Pedagógus Életpályáért Emlékérmet kaptak.

Szeretettel gratulálunk!

Dr. Kollaricsné Dénes Ágnes óvodapedagógus 1976-ban kezdett el dolgozni városunkban a 20. sz. Napköziotthonos Óvodában.

Az eltelt 40 év alatt ez az egy munkahelye volt. 2004-től 2013-ig a Duna-parti Egység vezetője lett.

Pályázati és szponzorációs tevékenysége kiemelkedő volt, mely nagyban hozzájárult a környezet megújításához, szépítéséhez.

Mindvégig támogatta a kollégák szakmai törekvéseit, nyitott volt az új eszközök és módszerek kipróbálására.

Minden segítő és önkéntes programba bekapcsolódott, a szülők és gyerekek iránti szeretete és nyitottsága töretlen.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a kiemelkedő hivatástudatának, nevelői tevékenységének elismeréseként a

Dunaújváros Oktatásügyéért Díjat Dr. Kollaricsné Dénes Ágnes óvodapedagógus részére adományozta.

Kirinovics Ferencné óvodapedagógus még 1973-ban kezdett el a dunaújvárosi 12. sz. Napköziotthonos Óvodában

képesítés nélküli óvónőként dolgozni. Folyamatosan képezte magát, majd 1992-től vezető helyettesi munkakört töltött be,

emellett gyermekvédelmi feladatokat is ellátott. Éveken keresztül kiemelten foglalkozott a nevelési területek

közül az anyanyelvi neveléssel, óvodai és a városi munkaközösség vezetői munkáját is segítette. 2000-ben a

17. számú Napköziotthonos Óvodában folytatta munkáját, és szabadidejében az MMK kulturális programjaiban segédkezett.

Nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek környezettudatos szemléletének alakítására, anyanyelvi fejlesztésére.

Határozott, következetes, gyermekközpontú gondolkodású nevelő munkája, szakmai tudása, segítőkészsége,

példaértékű munkatársai számára.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a kiemelkedően magas szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének elismeréseként a

Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Kirinovics Ferencné óvodapedagógus részére adományozta.

Lábadi Zoltánné óvodapedagógus pályája során gyermekek százait nevelte, tanította. Tette ezt hatalmas szeretettel,

mosollyal, és lendülettel. Évtizedeken keresztül fordult önzetlen szeretettel az óvodás gyermekek felé,

hasznos tanácsaival pedig sokszor segítette a szülőket gyermekneveléssel kapcsolatos problémák megoldásában.

Szaktudását folyamatosan fejlesztette, rendszeresen vett részt szakmai továbbképzéseken.

Munkáját a mindennapok során lelkiismeretesen, felkészülten végezte.

Segítőkészségével, lelkes együttműködésével, színvonalas szakmai munkájával elősegítette a

Napsugár Tagóvoda hatékony- és eredményes működését. Mint munkaközösség-vezető azon fáradozott,

hogy minél érdekesebb, minél hasznosabb óvodai és óvodán kívüli programokat szervezzen a gyerekek és szüleik számára.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű és magas szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének

elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Lábadi Zoltánné óvodapedagógus részére adományozta.

 

 
Római Városrész Óvodai Nap
Hírek - Dunaújvárosi Óvoda
2016. május 12. csütörtök, 11:57

 

IDŐPONT VÁLTOZÁS!!!

 

TÁJÉKOZTATJUK A KEDVES ÉRDEKLŐDŐKET,

HOGY AZ ÓVODAI NAP RENDEZVÉNY

A VÁRHATÓ ROSSZ IDŐJÁRÁS MIATT MÓDOSUL.

AZ ÚJ IDŐPONT: 2016. MÁJUS 26. (CSÜTÖRTÖK)

 

 

A Játszótér felújítás kapcsán  színes

programok várják az óvodásokat május 24-én,

kedden a Római Városrészi Óvodai

Napon amely egyben gyermeknap is lesz..

A sok érdekesség mellett alkalmuk lesz a

gyerekeknek arra is, hogy közelebbről

megismerkedhessenek a rendőrök és a

tűzoltók munkájával, felszerelésével és

munkaeszközeikkel.

Betekintést nyerhetnek a rendvédelmiek és a tűzlovagok

legfőbb eszközeinek használatába is.

A rendezvény tartogat még kispályás focit,

ügyességi versenyeket, ahol a

szülők vetélkedhetnek gyermekeikkel.

Ezen a napon rajzversenyt is hirdetünk,

a legszebb rajzok díjazásra kerülnek.

A nap még számos meglepetést tartogat a gyerekeknek

 

 
Óvodai beíratkozás
Hírek - Dunaújvárosi Óvoda
2016. február 26. péntek, 12:13

 

 

Felhívjuk az érdekelt szülők figyelmét, hogy a 2016/2017-es nevelési évre az óvodai felvételi jelentkezés

időpontja: 2016. április 4. (hétfő), 2016. április 5. (kedd)

délelőtt: 8 - 12 óráig, délután: 14 - 17 óráig

Helye: Dunaújvárosi Óvoda, 2400 Dunaújváros, Pajtás út 2.

A felvételi jelentkezéshez szükséges iratok:

- a gyermek születési anyakönyvi kivonata,

- a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványa,

- az egyik szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa,

- a gyermek TAJ kártyája,

- orvosi igazolás a gyermek óvodaérettségéről,

- bölcsődéből óvodába jelentkező gyermekeknek bölcsődei igazolás szükséges.

 

A beíratásoz szükséges jelentkezési lap itt letölthető.

Kérjük a Kedves Szülőket, hogy kitöltve  a beíratás napján hozzák magukkal!

 

Bővebben...
 
Nyitott napok az óvodákban
Hírek - Dunaújvárosi Óvoda
2016. február 22. hétfő, 10:13

 
Arany és gyémántdiplomások köszöntése
Hírek - Dunaújvárosi Óvoda
2015. november 27. péntek, 13:30

A Dunaújvárosi Óvodában  arany és gyémánt diplomás óvodapedagógusok köszöntésére került sor.

A sok évtizeden át a város óvodáiban dolgozó szakembereket egy bensőséges ünnepség keretében egykori és mai kollégái köszöntötték.

Az ünnepségen Udvari Jánosné - arany diploma, Vass Gyuláné - arany diploma, Erdélyi Sándorné - gyémánt diploma, Horváth Sándorné - gyémánt diploma, László Miklósné - gyémánt diploma, Szabó Istvánné - gyémánt diploma, Tasi Jolán - gyémánt diploma, Vastag Károlyné - gyémánt diploma

 

 

 

 

 

 

 

 
Zöld Óvoda Információs nap a Dunaújvárosi Óvodában
Hírek - Dunaújvárosi Óvoda
2015. október 15. csütörtök, 08:36

Zöld Óvoda programról információs nap került megrendezésre Római Városrészi Tagóvodánkban 2015. október 14-én, melyen a helyi óvodapedagógusok vettek részt.

 

A Zöld Óvoda program célja a fenntarthatóságra nevelés erősítése. A közvetlen és tágabb környezetre gyakorolt hatás szélesítése, a helyes és egészséges életvitel, a környezetbarát szemléletmód tudatosítása, népszerűsítése.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

7. oldal / 19