Június 14-én és 15-én ünnepeltük óvodánk fennállásának 60. évfordulóját!

 

Több hónapos előkészület előzte meg az eseményeket, de megérte, hiszen mindkét napunk emlékezetessé tette ezt az évfordulót!

Köszönet ezért az óvoda valamennyi dolgozójának és sok-sok köszönet a szülői közösségnek, akik igen aktívan vállaltak részt mind a szervezésben, mind a lebonyolításban!

Június 14-én, volt dolgozóinkat vártuk teadélutánra, ahol feleleveníthettük a régi történeteket, fényképek, régi dokumentumok segítségével. Olyan jó volt hallgatni a nagy öregek, elődök elbeszéléseit, ők hogyan élték meg az idő múlását.

Persze az ünnepi torta sem maradhatott el!

Ezt a délutánt a Sándor Frigyes Zeneiskola kamara zenekarának kis műsora is színesítette. Köszönjük.

Június 15-én, szombaton pedig egész napos programra vártuk családjainkat.

Finom paprikás krumpli, gulyásleves volt a menü, sütemények, pogácsák kíséretében, melyet vállalkozó kedvű szüleink készítettek el. Nagyon ízletes és bőséges volt az ellátás, bizony nem is tudtunk mindent megenni, így ami megmaradt étel, elvittük a hajléktalan szállóra, ahol bizony örömmel fogadták felajánlásunkat.

A Sándor Frigyes Zeneiskola Fúvós Zenekara nyitotta a reggelt, akik megalapozták ezzel a jó hangulatot. Az egész nap folyamán játszóház, sportvetélkedők, ügyességi feladatok, tűzoltóautó várták a résztvevő családokat. Meglepetés műsorszámok is készültek, melyeket a szülők és az óvoda dolgozói, fergeteges tapsorkán kíséretében mutattak be: Pillangó csoport szülei - Bogyó és Babóca (ahogy az anyák napi műsorban látták), Süni csoport szülei – dalos játékok és mondókák, ahogy a kiscsoportban látták. Nyuszi csoport szülei – pom-pom lányok tánca zenére, az óvoda dolgozói – „Kéztánc”, „Lábtánc” egyéni és sajátos adaptációban. Ebéd után tombolasorsolás következett. Majd megérkeztek a gyönyörűséges és nagyon finom ünnepi torták! Tűzijáték, gyertyagyújtás, torta felvágás. Mindet megettük!!! Köszönet Németh Kristóf és Balázs Barbara szüleinek!

Végül a Kabócák együttes koncertje zárta a napot. Szuper volt!!!

Minden család kis ajándékot, emlékeztetőt kapott, s reméljük, sokáig emlékezetes is marad ez a nap mindenki számára!

Fényképek a galériában megtekinthetők!

 

Óvoda történeti naplónkból egy-egy idézet:

„ Köszönjük, büszkék vagyunk, hogy idejárhattunk!”

„Még legalább ennyi boldog szülinapot kívánunk, ennek a kedves ovinak!”

„Köszönjük az elmúlt éveket, a sok-sok törődést!”

„Szép környezetben szeretettel gondoskodnak gyermekemről!”

„Sokat emlegetem a volt óvodámat: Ez az ovi nagyon tuti, visszasírja ezt a Móni!”

„Jelenleg Gellért tölti itt csodálatos napjait, és hogy mennyire ragaszkodunk Hozzátok, mi sem jelzi jobban, hogy jövőre, negyedik gyermekünket is csak ide szeretnénk beíratni! Szeretünk Benneteket!”

„Ez egy igazán szenzációs 60. születésnap volt! Köszönjük!”

(Ugye milyen jó ezeket olvasni!?!)

 

Június 18-án fogadtuk a leendő kiscsoportos szülőket egy rövid megbeszélésre, mosolygós, vidám arcokkal gyarapodik megint óvodánk!!!

 

Kellemes nyaralást, jó pihenést kívánunk mindenkinek!!

Szeptemberben találkozunk!!