Második félévünk összefoglalása

 

Az első féléves beszámolónkat a farsang várással fejeztük be. Nos, ez mindig nagy élmény a gyerekeknek és ez most sem volt másként! A délelőtti jelmezes mulatságot, egy vidám színházi előadással fejeztük be, majd délután is folytatódott tovább a tánc és eszem- iszom.

{  A farsang után a tavaszi ünnepek közül a Húsvét volt a leghangsúlyosabb.

{  Közben a két nagycsoportnak különleges élményben volt része. A Széchenyi Pékség péküzemébe kaptunk meghívást és saját szemünkkel követhettük végig a kenyérsütés minden mozzanatát. Még pogácsát is süthettek a gyerekek saját kezűleg és természetesen a kóstoló sem maradt el. Az oviban a következő napokban lerajzolták a gyerekek az itt szerzett élményeket, amiket a pékség vezetője 2 gyönyörű tortával köszönt meg.

{  A gyerekrajzokkal egy virágüzlet (Fleron virágbolt) pályázatán is sikert értünk el, ahol a jutalom sok-sok virág volt, mellyel a kiskertünket szépíthettük.

{  A tavasz másik nagy eseménye a városi Mesemondó délelőtt megszervezése és lebonyolítása, aminek már hosszú évek óta a mi óvodánk a házigazdája. Most még Évszakvarázs munkaközösségünk egy kiállítással is színesítette ezt az eseményt.

{  A nagycsoportosokkal részt vettünk a Föld napjához kapcsolódó Körlánc elnevezésű rendezvénysorozaton, ami szintén nagy élményt nyújtott a gyerekeknek.

{  A nagycsoportos fiúk számára kínált izgalmakat a Bozsik Kupa. Ez a programsorozat már az ősszel elkezdődött és tavasszal még két alkalommal folytatódott. Lelkes szülők is segítették a kis focicsapatunkat.

{  A május fontos eseménye a csoportonként megrendezett Anyák napi ünnepségek, majd június első napjaiban a két nagycsoport búcsúztatta az iskolába készülő gyerekeket.

{  Óvodánkban hagyomány, hogy június első hete (június 06-10.) az úgynevezett Gyermekhét. Számos vidám és érdekes programmal kedveskedünk az idejáró gyermekeknek.

{  Ízelítőül:

R   kirándulás Solt- Révbérpusztára

R  maci szépségverseny

R  arcfestés és csillámtetoválás készítése

R  táncház

R  óvó nénik mesejátéka

R  Csillagvirág piknik.

Nem biztos, hogy sikerült mindenről a teljesség igényével beszámolnunk, de azt gondolom, hogy igazán színes és tartalmas évet tudhatunk magunk mögött, mindenki megelégedésére! Ha van, kedvük böngésszenek a Galériában a fényképek között!

Jó pihenést kívánunk a nyárra a Csillagvirág Tagóvoda dolgozói nevében:

Némethné Csillag Judit és Kiss- Trautmann Diána

Óvó nénik!